Az Antonio-Giovanni csúcs és torony (kb. 2710 m)



A Cadin della Neve csúcstól keletre magasodik a Cadino di Nevaio fölé a Cresta Longa sziklagerince, hatalmas függõleges kõfalak büszke sziklatornyában végzõdve. Ennek a kihívó oromnak az elsõ megmászása 1900. szeptember 1-én sikerült Eötvös Rolanda és Ilona bárónõknek, Antoni Dimai és Giovanni Siorpaes vezetésével. A vezetõk tiszteletére a meghódított csúcsnak az Antonio-Giovanni torony nevet adták.

A merész vándorok útja - miként két nappal elõbb is - ismét a Cadino di Nevaio-n át vezetett, ám ezúttal egy kicsivel tovább, elhaladva a Cadin della Neve csúcs mellett, majd pedig e csúcs és az Antonio-Giovanni torony közötti hasadékba kanyarodva, melyben törmeléken és havon kapaszkodtak felfelé. Legvégül még 25 méter jégen kellett átmászni, ezután balra traverzálással érték el a beugrást. Ezt balra egy hozzávetõlegesen 15 méter hosszú galériaszerû párkány követte, amelyen az út legnehezebb szakaszához érkeztek: egy visszahajló sziklafejen átvezetõ szakaszhoz. Ide az elõl mászõ Giovanni kapaszkodott fel, elõbb Dimai vállára, majd fejére állva. Csak ekkor ragadhatta meg az elsõ fogást.

Közvetlenül ezt követõen még egy 30 méter magas, igen nehéz falat kellett leküzdeni a legközelebbi biztonságos pihenõig. Valamelyest könnyebben balra felfelé továbbmenve, mintegy 35 méterrel feljebb egy borda következett, balján egy szakadék áthajló falaival. A bordától jobbra, 13 métert mászva felfelé, a sziklamászók egy nagyon kényelmes sávot értek el, melyet rövid darabon jobb kéz felé követtek. A csúcsot végül nem nehéz, de kövektõl veszélyeztetett kapaszkodóval érték el. A mászás eddig kettõ és fél órát vett igénybe. A csúcs elérése utá ;n, dél felé mászva a gerincen, elérték a csak néhány méterrel magasabb csúcsot, a Cresta Longa legmagasabb pontját. Innen a leereszkedés délkelet felé a hasadékba vezetett, amely a Forcella della Neve-ig húzódó alacsony sziklavonulatot a f&o tilde;gerinctõl elválasztja, és néhány méterrel a Forcella della Neve alatt a Cadino di Nevaio-ba torkollik. Elõször volt arról szó, hogy a dél felé erõsen áthajló falon lejussanak; hozzávetõlegesen 15 métert kellett, szikla érintése nélkül, a levegõben lógva kötélen ereszkedni. Ezután ismét felfelé vitt az út néhány métert, majd a kirándulók felváltva jobbra és balra, nagyobbrészt azonban jobbra tartva ereszkedtek le a fenebb említett hasadék aljáig, mely õket a Forcella della Neve mellett a Cadino di Nevaio-ra kivezette.

Ezt a rendkívül nehéz utat eddig mindössze néhányszor ismételték, mindíg a felkapaszkodás helyén leereszkedve, ismereteim szerint anélkül, hogy a legmagasabb csúcsra léptek volna. Mivel ezek alapján a sziklavonulat sarokpillérének csúcsa teljes értékû magasturisztikai célnak tekinthetõ, javasolni szeretném, hogy az Antonio-Giovanni-torony nevet, amelyet az elsõ megmászáskor kapott, õrizze meg, a magasabbik csúcsot pedig Antonio-Giovanni-csúcsnak nevezzék el.

Ez év augusztus 6-án Eötvös báró lányaival, valamint Giovanni Siorpaes és Agostino Verzi hegyi vezetõkkel új úton érték el a Cresta Longe gerincet, amikoris a nevezettek a Cadino di Nevaio-ból egy meredek folyosón át a Cima Cadin della Neve-tõl keletre fekvõ csorbához másztak fel. Innen a több sziklaorom alatt észak felé húzódó gerincen másztak ki az Antonio-Giovanni-torony csúcsára.

Báró Eötvös úr szíveskedett vállalni ezt az utat, elsõsorban azért, hogy az a keleti Neve-csoport felépítésével kapcsolatos kételyeimet eloszlassa. Kedvességének és a csoporthoz kapcsolódó nagy tudásának köszönhetem munkám legmesszebbmenõbb elõmozdítását.


Ad. Witzenmann. 1902, Die Gruppe der Cadinspitzen in den Sextener Dolomiten. Zeitschrift des Deutschen und Österreichischen Alpenvereins. Band XXXIII. (német nyelven)